„Hogyan olvassuk és imádkozzuk az
Evangéliumot”
Hasznos imamódszerek:
Márknál a jelenet-alkotó módszer mellett, amit éppen használ, a személyes párbeszédet is ajánlja, amely a történetből indul ki. Azt mondja: Beszélj Jézushoz közvetlenül. Nézd, hogy fordul feléd és válaszol. Figyelj rá.. a Mátéval való imádkozás aktív ima. Kezdjed kéréssel és bensőséges magatartással. Vizsgáld meg tetteid indítóokait. Helyezd ezeket az evangélium indítékai mellé.
A második fajta imádság Máténál a magatartás-ima. Játszd el: „Követem a vezetőt” Krisztus mögött. Például Máténál: 7,1–2-ben mit mond Jézus a másokat megítélőkről? Legtöbbünkben ott van a kritizáló hajlam. Ha szemünk előtt tartjuk Jézus szavait és példáját, képesek leszünk elkerülni azokat a csapdákat, amelyeknek ki vagyunk téve.
Ha őszintén imádkozzuk Lukács evangéliumát, növekedhet befogadóképességünk. Mindig rá tudunk hangolódni arra, amit Isten kíván tőlünk. Ez szokott rávezetni bennünket egy másik fajta imára, amely Lukács stílusából ered: a dicsérő imára. Olvasd Lk 1,46–55 vagy 1,68–79 részeket! Kutass az evangélium minden örömteljes szava után, mint amilyen az örvendezés, áldás, magasztalás, dicsőítés, boldogság.
János evangéliuma különbözik az első három hangjától. Emelkedett és költői. Ez a legmagasabb teológiai szinten tanít. Mindazonáltal emelkedett stílusának hangja ellenére vonzereje majdnem általános. Valamiképpen szívünket érinti, úgy, ahogyan semmi más. Ez a természetes út vezet a szemlélődő imához.