A Galatákhoz írt levél
Hit-Megigazulás.
A levél a rómaiakhoz írt levél „előkészítője”. - Szent Pál Galácia tartományában több városban tanított és alapított közösséget. Távozása után a zsidók ellene támadtak, és azt mondták a megkeresztelteknek, hogy csak a zsidó Törvény betartása által lehet üdvözülni. Pál szembeszegül velük és kijelenti: a törvények, szabályok betartása nem üdvözít. (A katolikus szabályok betartása sem elég.) Ami üdvözít, ami „megigazulttá”, igazzá, tesz bennünket, az a Jézusba vetett hit.: „A hit, amely a szeretet által tevékeny” (5,6). De a hit nemcsak azt jelenti, hogy „elhiszem”, amit Jézus tanít: hanem azt is jelenti: hogy a „a szeretet által tevékeny” vagyok. (A „hit tettek nélkül halott” mondja szent Jakab levele!)
Feladat: A levél megadja feladatunkat. Ha hiszel, cselekedj is: „A törvény ebben az egy mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (5,15) – A hivő minden botlás után, minden esti imában (minden gyónásban) bocsánatot kér Jézustól, és hiszi, hogy Jézus segítségével mindig új életet kezdhet. Majd Jézus iránti szeretetből elkezd „tevékeny lenni a szeretetben”.
Olvasd el: 5,1-6,10.